Ha valaki feltenné a kérdést, hol voltam, azt hiszem azt válaszolnám, magamban.
Annyi én időt kaptam az elmúlt napokban akaratomon kívül, hogy meg kellett hallgatnom a hangom, a hangom, ami akkor szól, amikor nem mozog a szám, a hangom, amit elfojtok különböző impulzusokkal, a hangom, aminek csitításába egész testem minden porcikája remeg, mert igazából üvöltésként szakadna ki belőlem.
Meghallgattam.
Néha az emberek nem azt adják, amit szánnak és néha kicsit kevesebbek, vagy épp többek.
Az egyedüllét sok mindenre tanít, és sok mindent átformál.
Nem veszem észre, ha alul öltöztem, ha hangosan eszem, ha teli szájjal nevetek, ha elmélázok másodpercek pillanatain hosszú ideig.
Könyvespolcok porába írt üzenetek a mondanivalók amikor nincs kihez beszélnem, elszoktam attól, hogy meghallgatnak és nem Tolsztoj módjára jegyzetelek, legyen nyoma annak, hogy léteztem.
Meghallottam magam és ismeretlen a hangszín, amit megütöttem, de értem.
Azt hiszem egyre jobban értem.