A gondolataim nem én vagyok, de olykor vannak gondolataim.
Az egyik barátom tanított meg erre, ne a gondolataim irányítsák az életemet, hanem én a gondolataimat.
Néha elveszek, és néha direkt elveszejtem magamat.
Remek technikákat fejlesztettem ki arra, hogyan tartsak távol férfiakat az életemből, akik közelednének.
És tudat alatt sem tudom még máshogy csinálni, azt hittem direkt marok pasikat el mellőlem, de nem.
Nem megy másképp, még nem.
Egy indiai monda szerint minden kőben van egy elefánt szobor, csak ki kell hozni belőle, minden emberben él egy szebb, kiteljesedett másik, csak meg kell találni, mindenkinek önmagának.
Az enyémet én tartom bent, mert féltem. A kinti emberem már annyit kapott, hogy rajta már nem látszik egy újabb seb meg, de a bennem lakót kényszeresen védem.
Vágyom a komfortzónám elhagyására, kell, hogy éljek, ne csak biztonságosan eltöltsek napokat, éreznem kell, de félek, ha érzek. Kell valami heterogén. Na, ezen dolgozom éppen, hagyom hogy ne én irányítsak, történjen bármi, csak legyen valós és más mint az eddigiek
.