Rálelni magamra sokkal nagyobb megkönnyebbülés volt, mint azt hittem.
Mindig minden újra kezdés arról szól, hogy mennyi fájdalom visz át a naptár új oldalára.
Sok volt a nehézség, és még akad arcul csapás, hazudnék, ha ezeket kihagynám innen, de több volt a lélegzet bennem, ami kijött belőlem, ahhoz, hogy tovább léphessek.
És ma már java részét élvezem. Nem érzem azt, hogy visszadobtak a vízbe, nem várok arra, hogy kifogjanak, nem lebegek zacskóban, mint a Némó nyomában mese végén a halak, akik megszöktek az akváriumból, és eljutottak a tengerbe, de nem tudták kicsomagolni magukat.
Nem, én úszni tanulok, csak néha az orromba megy még a víz, mert a technikát nem tettem még a magamévá, hogyan legyen levegőm a vízben, úgy, hogy haladni is tudjak, jó is legyen és ne fulladjak meg. De határozottan szeretem ezt az élő vizet.